A Mercedes-Benz több milliárd eurót fektet be annak érdekében, hogy a cégcsoport egyik legmodernebb gyártóbázisát építsék fel, háromezer új munkahelyet létrehozva. Ezzel az autóiparban zajló totális átalakulás egyik legnagyobb nyertese lehet Kecskemét.
A Mercedes-Benz menedzsmentje korábban egy második, ultramodern full flex gyár megépítését tervezte kecskeméti telephelyén, ehelyett egy új összeszerelőüzem és egy új karosszéria üzem megépítésére kerül sor, közel 400 milliárd forint értékben.
A Portfolió interjút készített Christian Wolffal, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatójával. Wolf elmondta:
a Mercedes-Benz a jelenlegi beruházási tervének részeként összesen több mint 1 milliárd eurót fordít a kecskeméti telephely bővítésére.
Két teljesen új épület jön létre, az egyikben az új összeszerelő üzemünk, a másikban pedig az új karosszériaüzemünk kap majd helyet, emellett a fényezőüzemünk is átfogó korszerűsítésen esik át.
Az igazgató közölte, hogy a kecskeméti Mercedes-üzem akkumulátor-beszerelő csarnok is lesz. A márka az évtized végére teljesen elektromossá teszik a személyautó-kínálatát.
Wolff hangsúlyozta: arra törekednek, hogy a gyáraikhoz közeli helyszínekről szerezzék be az alkatrészeket, beleértve az akkumulátorokat is. Elismerte, hogy a CATL debreceni üzeme is szállítani fog nekik akkumulátorokat.
Arról is beszélt, hogy a tavalyi évben keletkezett nyereségüket Magyarországon tartják és itt fektetik be. A gyár bővítése azt jelenti, összesen több mint háromezer új dolgozót fognak felvenni az 5-ös út mellett fekvő üzembe.
Borítókép: 24.hu




