A gödi Samsung SDI akkumulátorgyár az elmúlt hónapokban a sajtó és a politikai csatározások kereszttüzébe került, újabban a „halálgyár” kifejezést aggatták rá. Paplanos Péter, a gyár kommunikációs vezetője az Index kérdéseire válaszolva kitért a gyárban történt balesetekre, robbanásra, környezetszennyezési vádakra, valamint a titkosszolgálati szálra is.
A gödi akkumulátorgyár körül az elmúlt hónapokban kialakult botrány középpontjában a munkavállalók biztonsága és a környezetszennyezés kérdése áll. Paplanos Péter az Indexnek tagadta, hogy a gyár veszélyesebb lenne más hasonló gyáraknál, ugyanakkor elismerte: a múltban történtek hiányosságok.
A vállalat mostanra 200 milliárd forintot költött munkavédelmi és környezetvédelmi fejlesztésekre, és több mint 200 munkatárs foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. A gyárban készített nagyinterjúnkban a vezető minden kérdésre nyíltan válaszolt.
Válaszoltak a legsúlyosabb vádakra
Egyesek halálgyárnak nevezik az üzemet, amelynek kávézójában éppen beszélgetünk. Van okom aggodalomra?
Sajnáljuk, hogy ilyen helyzet kialakulhatott. Megértjük, hogy az embereket elsősorban a biztonságuk és a környezetük védelme érdekli. A Samsung SDI számára is ezek a legfontosabb értékek. Ugyan a gyártás beindításának kezdeti szakaszában előfordulhattak problémák, a vállalat folyamatosan fejlesztette működését, és megoldotta ezeket. Gödi üzemünkben már több mint 200 milliárd forintot fordítottunk munkatársaink és a környezet védelmére, és ez a szám folyamatosan növekszik. Több mint 200 munkatársunk foglalkozik munka- és környezetvédelemmel. Nyilván az élet értékét nem lehet pénzben mérni, ugyanakkor a biztonságért tett intézkedéseket igen. Nincs még egy olyan vállalata az országnak, amelyet ennyire sokszor és ilyen sokrétűen ellenőriztek volna a hatóságok, mi pedig minden esetben együttműködünk velük és a környező önkormányzatokkal is.
Ugye nem azt állítja, hogy a sajtóban megjelent esetek egyike sem valós?
Természetesen nem. Egy ekkora volumenű és összetett gyár felépítése, majd pedig a működtetése esetében, ahol ráadásul egy új technológia bevezetésére kerül sor, előfordultak és előfordulhatnak problémák.
Azonban a valóság nagyban eltér a médiában tudósítottaktól.
A Samsung SDI gödi üzeme Magyarország egyik legmodernebb és legbiztonságosabb gyára. Tekintve, hogy az elmúlt időszakban nemcsak vállalatunk, de a teljes iparág is a politikai csatározások kereszttüzébe került, mindennél fontosabbnak tartom, hogy egy tiszta, valós képet adjak ennek az üzemnek a működéséről, hiszen rengeteg félrevezető vagy valótlan információ jelenik meg, Számunkra most a legfontosabb, hogy nyíltan beszéljünk a tapasztalatokról, tovább javítsunk a folyamatainkon, és megmutassuk: elkötelezettek vagyunk a transzparens működés és egy zöld jövő mellett. Ezt az utat bizonyítja például az is, hogy a gödi és váci önkormányzat rendszeres, negyedéves mérései szerint a helyi talajba, vízbe, levegőbe soha semmilyen káros anyag sem került az üzem működése következtében.
Mégis azt állítják az önök üzeméről, hogy az egyik legveszélyesebb az országban. Csak van valami alapja, ha ilyen sokan mondják.
Semmilyen módon nem szeretném kommentálni, hogy milyen megfontolások állhattak amögött, hogy ezt a képet kialakítsák. Inkább a tényekre érdemes figyelni. Tény az, hogy a gyár működése óta jóval több mint tízezer ember dolgozott itt, összesen két súlyos baleset történt.
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben tény az, hogy a vállalat ellen egyetlen egészségkárosodásból fakadó munkaügyi per sincs.
Tény az, hogy több mint kétezer olyan munkatársunk van jelenleg, aki már több mint öt éve dolgozik a gyárban, sőt sokan már kilenc éve itt vannak egészségügyi probléma nélkül. A vállalat rendszeresen biztosít egészségügyi szűrővizsgálatokat a munkavállalók számára, átfogó egészségügyi rendszert működtetünk, és orvosok segítségével biztosítjuk az állandó egészségügyi tanácsadást is. Ezeknek köszönhetően munkatársainktól nem érkezett bejelentés munkával összefüggő betegségről. Az üzem folyamatosan végeztet akkreditált méréseket a környezet védelme érdekében is, Göd városa is kiépítette saját levegő- és víztisztasági monitoringrendszerét. Ezek a mérések soha nem mutattak ki szennyezést.

Fotó: Papajcsik Péter / Index
Mérgezés az akkugyárban?
Az Átlátszó által megszerzett hivatalos ellenőrzési jegyzőkönyvek szerint 2021-ben és 2022-ben a hatóság összesen 133 alkalmazott esetében állapított meg hét alkalommal megnövekedett expozíciót, 2023-ban pedig további 44 alkalmazott esetében. Ezek hivatalos megállapítások. Mi történt ezekkel a munkavállalókkal? Orvosi ellátást, utógondozást vagy kártérítést kaptak?
A vállalatnál nem jelentettek fokozott expozícióhoz kapcsolódó megbetegedést. Folyamatosan végzünk foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat munkatársainkon, a teszteket a jogszabályoknak maradéktalanul megfelelve hajtjuk végre. Természetesen egyetlen megnövekedett értéket sem lehet félvállról venni, ennek érdekében minden ilyen esetben megtettük a szükséges lépéseket. Egészségügyi ellátásra egyetlen esetben sem volt szükség. Rendszeresen végzünk BEM-tesztet azoknál a munkatársainknál, akik határértékkel rendelkező veszélyes anyaggal dolgoznak.
Mit mutat ki ez a teszt?
A BEM egy olyan munkaegészségügyi szűrővizsgálat, amellyel a fémek esetleges jelenlétét mérik a dolgozók szervezetében. A vizsgálat vizeletmintából történik. A pozitív teszt nem megbetegedést jelent, de jelzi, hogy a szervezetben a megengedettnél nagyobb mennyiségben jutottak be ezek a fémek. A vizsgálatok gyakorisága a kockázati besorolástól függ; a Samsung SDI félévente végezteti el a vizsgálatot.
Mit csináltak, ha valakinek pozitív lett a tesztje?
Ha valakinek a BEM-tesztje pozitív volt, mielőtt visszatérhet az eredeti pozíciójába, ismét át kellett esnie a tesztelésen, valamint ismétlő oktatást kap a védőeszközök megfelelő használatáról. A probléma egyáltalán nem volt általános. Ugyanazon a területen dolgozó emberek néhány százalékánál lett csak pozitív a teszt, a túlnyomó többségüknek negatív. Folyamatosan oktatjuk a munkatársakat a védőeszközök megfelelő használatáról, és fejlesztjük a munkakörnyezetet is. Rendkívül szigorú belső szabályozásunk van erre a folyamatra is, mert a munkavédelmi oktatás az egyik alappillére a biztonságnak és a biztonságos működésnek.
Ezzel szembemegy, amit a sajtóban belső forrásokra hivatkozva állítanak, hogy több alkalmazott nem kapott megfelelő vegyi védőruházatot vagy maszkot.
El kell ismerni, hogy a múltban, mivel a vállalat még nem rendelkezett megfelelően kidolgozott irányítási rendszerrel a védőeszközök viselésének ellenőrzésére, előfordulhattak ilyen jellegű problémák, mára minden korábbi hiányosságot orvosoltunk. Ma már minden dolgozó számára a legmodernebb, csúcstechnológiás védőeszközöket biztosítjuk, és szigorú belső ellenőrzési program garantálja ezek teljes körű használatát.
Azt is állítják, hogy a Samsung SDI ahelyett, hogy a probléma gyökerét szüntette volna meg, a munkavállalókat kezdte el rotálni a részlegek között. Meg tudja erősíteni, hogy ez a gyakorlat valóban megtörtént? Ha igen, mi volt a célja?
A monitoringvizsgálatok során, a jogszabályban meghatározott módon a munkavállalót ki kell emelni a fokozott expozícióból, ha az egészségügyi eredményei igazolják ennek szükségességét. A BEM-vizsgálatok kapcsán ez általános eljárás, nem csupán az akkumulátorgyártásban, hanem minden olyan iparágban, ahol a munkatársat fokozott expozíció érheti.
Robbanás volt, de tűz és beomlás nem
A 444 egy korábbi középvezető feljegyzésére hivatkozva azt írta, hogy 2017 második felében vagy 2018 első felében robbanás történt önöknél, amikor egy ismeretlen eredetű szikra következtében kritikus koncentrációjú NMP-oldószer gyulladt meg. A lap szerint két független forrás is megerősítette a feljegyzés hitelességét. Tényleg történt ilyen robbanás?
A videón látható esemény során az egyik szárítóberendezés – amely az elektródákban lévő nedvesség eltávolítására szolgál – a túlnyomás miatt felrobbant, azonban nem keletkezett sem szikra, sem tűz, és személyi sérülés sem történt.
A dokumentum szerint a keletkezett tűz olyan súlyos volt, hogy a mennyezet két szinten is beomlott. Miért nem tájékoztatták erről a nyilvánosságot és a hatóságokat?
Ahogyan már említettem: nem keletkezett tűz. Vannak olyan esetek, amikor azonnali bejelentési kötelezettsége van egy vállalatnak, és vannak olyan esetek, amikor ezt nem szükséges megtenni. Ezt is szigorú belső protokoll szabályozza a Samsungnál. A működésünket nemcsak a hatóságok ellenőrzik, hanem mi magunk is komoly, belső ellenőrzési rendszert működtetünk. Mivel sem személyi sérülés nem történt, sem veszélyes anyag nem jutott a környezetbe, az eset nem minősült olyan szintű eseménynek, amelyről külön tájékoztatási kötelezettségünk lett volna, de a belső biztonsági protokolljainkat azonnal felülvizsgáltuk. A hibát kijavítottuk, a technológiát azóta többszörösen biztosítottuk, és hasonló eset azóta sem fordult elő. Számunkra ez egy fontos tanulság volt a folyamatok üzembiztonságának további erősítésére.
Fotó: Papajcsik Péter / Index
Volt egy halálos baleset, meg a Samsung szerint rengeteg téves híresztelés
A Magyar Narancs által megszerzett hivatalos munkavédelmi hatósági határozat szerint 2021. november 3-án baleset történt a gyárban, amiben egy 27 éves karbantartó munkás életét vesztette. A hatóság megállapította, hogy a Samsung SDI a képzésben is hibákat követett el. A vizsgálati jelentés szerint a gyártósorokat nem állították le az előírásoknak megfelelően, hanem továbbra is működtek.
Egy ilyen tragédia pótolhatatlan veszteség, ami az egész közösségünket és a vállalatvezetést is mélyen megrendítette. Tény azonban, hogy a baleset után az érintett gyártósort természetesen haladéktalanul leállítottuk, minden intézkedés a balesetben érintett gyártási részlegen a hatóságok iránymutatásai alapján megtörtént.
Több forrás – köztük Magyar Péter és a 444 egyik cikke – azt állítja, hogy a baleset után a holttestet elszállították, és a gyártás azonnal újraindult volna, de a dolgozók nem voltak hajlandók visszatérni a munkába. Megerősíti vagy cáfolja ezt az információt?
Ez egy teljesen valótlan állítás. Tény az, hogy a balesetben érintett területen fel sem merült a gyártás újraindítása mindaddig, amíg az összes hatósági ellenőrzés le nem zajlott, illetve meg nem történt az eset teljes belső kivizsgálása.
Paplanos Péter: Nem történt határérték feletti kibocsátás
A Nemzeti Környezetvédelmi Információs Rendszer hivatalos adatai alapján az Átlátszó arról számolt be, hogy a Samsung SDI gödi üzeme 2019 és 2022 között 88 tonna mérgező oldószert bocsátott ki a levegőbe. Ez a 2024-re érvényes kibocsátási határérték 75-szöröse. Hogyan történhetett ez?
A Samsung minden levegővédelmi követelményt, előírást betart a működése során.
Határérték feletti kibocsátás egyetlen esetben sem történt.
Az említett cikkben hivatkozott, éves jelentésben szereplő adatok csupán becsült mennyiségek, tehát nem konkrét mérések eredményein alapulnak. Ezt támasztják alá a 2020-ban 0,354 tonnás és 2022-ben 6,742 tonnás valós, tehát tényleges mérési eredményeken alapuló adatok is. 2025-ben pedig 3 tonna volt az egész éves kibocsátási mennyiség. Az idézett jelentésben szereplő 81 tonna tehát soha nem ment ki a környezetbe. Ez a kibocsátási érték az elvileg előfordulható maximális érték volt, vagyis az akkori jogszabályi környezetben ez még nem haladta volna meg a határértéket. A beszámoló készítése során a vállalat olyan értéket jelentett be, amely akkor fordulhatott volna elő, ha egész évben valamennyi pontforrás megállás nélkül maximális kapacitáson működött volna. Ilyen eset azonban technológiailag nem lehetséges. Ki kell emelni, ahogy azt előbb jeleztem is, hogy az adott évben egyébként a kibocsátási határérték magasabb volt, tehát amennyiben az elméleti maximális mennyiség került volna kibocsátásra, az akkor is a hatályos határértéken belül maradt volna. Azonban a kibocsátási beszámolónak a valós működést kellett volna bemutatnia. Még egyszer tehát: ez egy becsült és nem egy ténylegesen mért érték.
Mit mutattak a frissebb, például tavalyi mérések?
A tavalyi, külső, akkreditált mérések is ugyanezt támasztják alá: Göd város önkormányzata 2023 óta rendszeresen méri a levegő tisztaságát, egyetlen mérése sem mutatta ki NMP jelenlétét. Az NMP-vel kapcsolatban a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. is végez független szakértői vizsgálatokat, a gödi vízbázis kútjainak vizét ellenőrizve. Az akkreditált laboratórium az NMP-t egyetlen mintában sem mutatta ki.
Fotó: Papajcsik Péter / Index
Magzatkárosító anyag a gödi vizekben?
Ha már a kutaknál járunk, a Greenpeace laboratóriumi vizsgálata – amelyet az Eurofins végzett – szerint a Samsung-gyár mellett 2024 februárjában folyó szennyvíz literenként 200 mikrogramm NMP-oldószert tartalmazott. A Greenpeace hivatkozik a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. írásbeli válaszára is, amely szerint a gödi Samsung-gyár a kommunális szennyvízhálózatot használja. Hogyan kerülhetett a magzatra toxikus oldószer a kommunális szennyvízhálózatba?
Éppen a napokban adta hírül a gödi önkormányzat, hogy nem találtak az akkumulátorgyártáshoz használt NMP-t a gödi talajvízben az önkormányzat által létesített monitoringkutakban. Ez egy hiteles és akkreditált mérés. A DMRV független, akkreditált mérése ugyanezt az eredményt hozta, ez nyilvános dokumentum, bárki elolvashatja. A korábbi hírek kapcsán fontos azért a számokat kontextusba helyezni, a 200 mikrogramm az 0,2 milligramm. Az akkreditált laboratóriumoknál ez a kimutathatósági érték alá – ez 1 milligramm literenként – esik, vagyis annyira kicsi mennyiség, amit a jelenlegi technológiával nem is lehet pontosan kimutatni és értelmezni. Így joggal vetődhet fel, hogy mennyire tekinthető pontosnak ez a mérés.
Tudni kell, hogy az NMP egy elterjedt anyag, amit például a mezőgazdaságban növényvédő szerekben is használnak, így elvi szinten számos forrásból bekerülhet a környezetbe.
Összehasonlításképpen: a mezőgazdaságban nagy mennyiségben használt növényvédő szerekben literenként a leggyakrabban hozzávetőleg 5 százalék az NMP aránya, ami 50 ezer milligrammot jelent. Mi szigorú, zárt technológiával dolgozunk, hogy a saját folyamatainkból semmi ne juthasson ki, és elkötelezettek vagyunk a vízminőség folyamatos ellenőrzése mellett. A Samsung SDI is végeztetett akkreditált laboratóriummal, akkreditált módon történő méréseket. Ezek a mérések egyáltalán nem mutatták ki NMP jelenlétét.
Gödi Samsung SDI: csak grafitpor volt a tetőn
A sajtóban megjelent hírek szerint a műholdas felvételeken sötét foltok látszottak a gyár tetején, és az azokból származó szennyeződést többször is eltávolították a tetőről. A Samsung a koreai sajtóban közölte, hogy csak viszonylag ártalmatlan grafitpor került a levegőbe. Ha ártalmatlan volt, miért kellett eltávolítani?
Valóban grafitporról volt szó, amit akkreditált mérések meg is erősítettek. Az, hogy a tetőn karbantartási munkákat végeztünk, nem egy rendkívüli tisztítási akció volt, hanem az üzemeltetés alapvető része: minden épületünket, még a gyártástól független raktárakat is rendszeresen karbantartjuk és portalanítjuk az állagmegóvás és a beázásvédelem miatt. Azt is fontos tisztázni, hogy a múltban a porelszívók hatékonysága még nem volt megfelelő, ezért fordulhatott elő, hogy a grafitpor kijutott és lerakódott a tetőre. Természetesen a különféle nehézfémek, például a nikkel, kobalt vagy a lítium koncentrációját is mérjük az üzem környezetében. A környezetvédelmi hatóság 2025. április 25-én 6 ponton végzett hatósági, akkreditált talajmintavételt, a minták akkreditált vizsgálatát pedig a nikkel, a kobalt és a lítium tekintetében a környezetvédelmi hatóság mérőközpontja végezte. A laboratóriumi eredmények alapján egyik mintában sem volt a vizsgált komponensek tekintetében határérték-túllépés.
A Göd-ÉRT Egyesület 2022-es mérései szerint NMP-t találtak a gödi kutak vizében. Az Átlátszó arról számolt be, hogy öt évig nem működtek a helyszínen monitoringkutak: az egyetlen monitoringkutat az építkezés során feltöltötték, és új kutakat nem kellett létesíteni, mivel a gyár környezeti hatását „nem jelentősnek” ítélték. Ez hivatalos szabályozási döntés volt. A Samsung SDI azonban saját hatáskörében kezdeményezhette volna a monitoringkutak telepítését. Miért nem tette meg?
A gyár építésekor is, mindenben a hatályos előírásokat követtük. Tény az, hogy amikorra kellett, kiépítettük a monitoringrendszert, a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Ma már több kút is üzemel, és az adatok teljesen nyilvánosak. Az összes hivatalos, akkreditált és önkormányzati vizsgálat is megerősítette: a vízminőség kiváló, és nincs benne NMP. Ez számunkra az egyik legfontosabb bizonyíték a biztonságos működésre.
Fotó: Samsung
Magyar Péter videója
Magyar Péter videójában egy korábbi alvállalkozó – akinek kilétét nem hozták nyilvánosságra, és akit „Tibor” néven emlegettek – azt állította, hogy 2019 és 2022 között a Samsung SDI 3–6 havonta katasztrófavédelmi ellenőrzéseknek volt kitéve, és hogy a gyár 1-2 héttel előre tudta a pontos dátumot. Azt állította, hogy 30–50 teherautónyi veszélyes anyagot kellett külső raktárakba szállítani. Ez egyetlen névtelen forrás állítása. Mi a válasza erre?
Tisztázzuk, hogy kétféle hatósági ellenőrzés létezik a jogszabályok szerint. Az egyik az előre bejelentett ellenőrzések, például az éves gyakoriságú ellenőrzések. A másik az előre be nem jelentett ellenőrzések, amikor a hatóság munkatársai bejelentés nélkül megjelennek a gyár területén, és megkezdik az adott vizsgálatot. Olyan eset egyszer sem fordult elő, hogy a vállalat előre be nem jelentett ellenőrzésről előzetesen információt kapott volna. Az előre bejelentett ellenőrzésekről pedig a tájékoztatás a jogszabályoknak megfelelően, hivatalos levélben történt. Az alapanyagok kiszállítása külső raktárakba teljes mértékben független volt a hatósági ellenőrzésektől. A vállalatnak egy adott mennyiség gyártóhelyen történő raktározására van engedélye. Amikor látható volt, hogy ezt meghaladó mennyiségű alapanyag érkezik, gondoskodott arról, hogy az engedélyezetten túli mennyiség haladéktalanul elszállításra kerüljön. A vállalat külső logisztikai partnere szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy ezeket az anyagokat a jogszabályoknak megfelelően szállítja el és tárolja.
Egy volt középvezetői feljegyzés szerint – amit az egyik lap szerint két forrás megerősített – a gyárban előre tudtak az ellenőrzésekről, és trükköztek. Ugyanezen feljegyzés szerint a zajterhelés mérésekor is trükköztek a kemencék lekapcsolásával. Igaz ez?
A gyártás folyamatos fenntartása nem teszi lehetővé, hogy kazánokat vagy kemencéket le-fel kapcsolgassanak a gyártás idejére. Ha egy ilyen lekapcsolás történne, az az adott területen legalább félnapos gyártáskimaradást okozna. A környezetvédelmi hatóság nem jelezte előre, hogy mikor fognak zajt mérni. A mérésről csak utólag, a mérési jegyzőkönyv hivatalos megküldésekor értesült a vállalat. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy 2022-ben bírságot szabtak ki ránk a zajszint túllépése miatt, ugyanakkor a zajcsökkentő intézkedések a gyártás fejlesztésével összhangban folyamatosan megtörténtek. Zajvédő burkolatot kaptak a zajforrások, valamint a gyárhoz legközelebb eső házaknál zajvédő falat is épített a vállalat. Ezek eredményeként a gyár folyamatosan a megengedett határértékek alatt üzemel.
Egy tudósítás szerint a gyár környezethasználati engedélyét 2025. november végén semmisítette meg a bíróság, a gyár azonban nem állt le. Miért nem, ha a jogszabályok ezt előírják? Az Energiaügyi Minisztérium azzal indokolta a továbbműködést, hogy csökkentett üzemmódban működhet tovább a gyár. Mit jelent ez pontosan? Mekkora volt a csökkentés? Hány százalékkal csökkentették a termelést?
A környezethasználati engedély kapcsán Magyarország legfőbb bírói testülete, a Kúria hatályon kívül helyezte az engedélyt felfüggesztő ítéletet. Van érvényes, egységes környezethasználati engedélyünk, és a működésünk minden időpillanatában a jogszabályoknak megfelelően működtünk. A vállalatnak volt egy csökkentett üzemmódú működése, és most pedig a Kúria azt mondta ki, hogy a teljes kapacitáson működhet az üzem. Tekintettel arra, hogy az egységes környezethasználati engedély megszerzése előtt a vállalat 50 megawatt kapacitásig már rendelkezett érvényes pontforrásengedélyekkel, az engedély visszavonása nem jelentette azt, hogy a gyártást teljesen le kellett volna állítani. A csökkentett kapacitás azt jelentette, hogy a vállalat 50 megawattóra kazánkapacitás alatt folytathatta a működést. Ez a gyakorlatban a teljes kapacitás kicsit kevesebb mint felén történő működését tette lehetővé.
Van rá esély, hogy megtérül az adófizetők pénze?
Egyes számítások szerint a Samsung SDI mostanra csak az egyedi kormánydöntéseken keresztül több mint 187 milliárd forint állami támogatást kapott, a gödi gyár infrastruktúrájára költött állami milliárdok nélkül. Van-e garancia arra, hogy a magyar adófizetők pénze megtérül?
Ezt a 187 milliárd forintot a vállalat gazdasági teljesítményének tükrében érdemes nézni. A vállalat 2020 és 2025 között mintegy 255 milliárd forint adót fizetett be az államkasszába, és ez a szám folyamatosan növekszik. A 2025-ös árbevétel 1240 milliárd forint volt, amely teljes egészében Magyarország exportteljesítményéhez járult hozzá. Szóval, ahogy látszik, a támogatási összeg már most bőven megtérült. A Samsung összesen mintegy 7,5 milliárd euró értékben hajtott végre beruházást Magyarországon, és volt olyan év, amikor a magyar GDP 1 százalékát állította elő, tehát fontos szereplői vagyunk a magyar gazdaságnak.
Samsung: kitaláció a titkosszolgálati megfigyelés
A Telex oknyomozása szerint – saját forrásokra hivatkozva – Orbán Viktor szűk környezetéhez már 2022-ben eljutottak olyan információk, hogy a Samsung nem teljeskörűen tájékoztatja a hatóságokat. Ezután a Rogán Antal felügyelete alá tartozó Alkotmányvédelmi Hivatal titkos adatgyűjtést indított: lehallgatásokkal, megfigyelésekkel és belső dokumentumok megszerzésével. Ez igaz lehet? Ha igen, tudtak erről a megfigyelésről?
A Telex cikkében láttuk mi is ezt az információt. Tekintettel arra, hogy a Samsung SDI Magyarország hatóságok által legtöbbet ellenőrzött vállalata, nem látszik, mi értelme lett volna egy ilyen adatgyűjtésnek. Nem ismerem az Alkotmányvédelmi Hivatal működését, de azt azért feltételezem, hogy ha létezett is volna egy titkos adatgyűjtés, azt nem osztották volna meg az abban érintett vállalattal, így azok a hírek, hogy a Samsung SDI esetleg tudott erről, teljességgel valótlanok, ahogy nagyon valószínű, hogy az egész téma puszta kitaláció.
Az Index is közzétette, hogy a Publicus Intézet felmérése szerint a magyarok 75 százaléka hallott az akkugyár körüli ügyről. A felelősség kérdésére a válaszadók 70 százaléka a Samsung SDI vezetőségét jelölte meg. Terveznek-e bármilyen lépést a közbizalom helyreállítására?
Természetesen. Elkötelezettek vagyunk azért, hogy a köz bizalmát helyreállítsuk, és tudjuk, hogy ez egy hosszú folyamat. Ezért törekszünk nyílt és átlátható kommunikációra, és ezért állunk ki immár évek óta számos, kiemelten fontos érték mellett. Gödön és környékén több száz millió forintos nagyságrendben költöttünk és költünk társadalmi szerepvállalásra. Együttműködünk több magyarországi egyetemmel. Rengeteg fiatalnak biztosítunk lehetőséget arra, hogy a gyakorlatban is megismerhesse ezt az iparágat. A gödi gyár Magyarország egyik legmodernebb és legbiztonságosabb gyártóhelye. A vállalat a beruházás összegének 10 százalékát EHS- (Környezetvédelem, Egészség és Biztonság – a szerk.) beruházásra fordította, a teljes költség 5 százalékát, azaz évente 71,9 milliárd forintot EHS-területre költi, mely a vállalat elkötelezettségét mutatja a biztonságos munkakörnyezet megteremtésében. Ezt nemcsak a vállalat mondja, hanem partnereink, a világ legmeghatározóbb autógyártói és a Nemzetközi Autóipari szervezet is, amelyek rendszeresen ellenőrzik a vállalatot, rendkívül szigorú kritériumok alapján. Mindennap dolgozunk folyamataink továbbfejlesztésén, ehhez belső programot is működtetünk, amelyhez munkatársaink ötletei, javaslatai adják az alapot. Kutatás-fejlesztési központot is működtetünk Gödön, annak érdekében, hogy termékeinket és működésünket is folyamatosan egyre magasabb színvonalúvá tegyük. Elkötelezettek vagyunk azért, hogy a társadalom bizalmát helyreállítsuk, és tudjuk, hogy ez egy hosszú folyamat. A biztonság és a környezetvédelem a vállalat legfontosabb alapértékei.
(Borítókép: A gödi Samsung SDI akkumulátorgyár. Fotó: Papajcsik Péter / Index)