Novemberben uniós elvi megállapodás született a kritikus fontosságú nyersanyagokról, amelynek keretében felgyorsítanák a klímacélok megvalósításához szükséges anyagok, köztük a villanyautók akkumulátoraihoz felhasznált lítium kitermelését Európában. Ahogy az akkugyáraknál, a célkitűzésnek itt is vannak környezetvédelmi aspektusai. A kormány és a Mol elképzelései szerint a hazai vizekből lehetne kinyerni lítiumot.
A VálaszOnline emlékeztet, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tavalyi évértékelő beszédében kijelentette, hogy a lítium és a ritkaföldfémek folyamatosan átveszik az olaj és a gáz helyét az Európai Unió gazdaságának vérkeringésében. A ritkaföldfémek esetén az ötszörösére fog emelkedni az európai kereslet 2030-ig. A piacot viszont jelenleg egyetlen ország, Kína uralja, az EU pedig mindent megtenne, hogy ne kerüljön ismét olyan függőségbe, mint az olaj és a gáz esetében. Kína ugyanis könnyen függőségbe taszíthatja Európát az elektromos autókban használt lítium-ion akkumulátorok ellátásában. Az ország az akkumulátor-értéklánc szinte minden szintjén erős pozíciókkal bír: itt zajlik a fontosabb nyersanyagok feldolgozásának nagy része (bizonyos anyagok esetében a 100%-a), a katódok és anódok termelésének 80-90%-a, az akkumulátorcellák előállításának több mint kétharmada.
Külszíni fejtésű lítiumbánya a brazíliai Grota do Cirilóban, amelyet a kanadai Sigma Lithium bányavállalat üzemeltet. A nyersanyagot itt fehér aranyként emlegetik (fotó: Douglas Magno / AFP)

Kép forrása: VálaszOnline
Ahol kevésbé domináns Kína, az a nyersanyagok kitermelése (leszámítva a grafitot). Európa a lítium beszerzésében Chilére és Ausztráliára támaszkodik. A villanyautók motorjaihoz és a szélturbinák mágneseihez használt ritkaföldfémek (főképp neodímium, szamárium, diszprózium) esetében pedig a kitermelésben is Kína az egyeduralkodó, 98%-ban elégíti ki az uniós keresletet.
Nyersanyagéhség
A híroldal azt is megírta, hogy a kereslet a zöld átmenet, mindenekelőtt a közúti közlekedés elektrifikációja miatt rohamosan nő. Az EU-ban 2035-től tilos lesz fosszilis üzemanyaggal hajtott, belső égésű motoros személyautót eladni. Az akkumulátorok iránti kereslet 2030-ig a 14-szeresére nő majd, aminek Európa közel az ötödéért felel majd.
A villanyautók gyártásához az EU-nak 2030-ig 18-szor annyi lítiumra és 5-ször annyi kobaltra lesz szüksége, mint ma, a klímasemlegesség 2050-es céldátumáig pedig 60-szoros, illetve 15-szörös a jósolt növekmény.
Az Európai Bizottságnak a kritikus fontosságú nyersanyagokról (Critical Raw Materials Act, CRMA) márciusban tett javaslata szerint 2030-ig a meghatározott kritikus nyersanyagokból az EU-nak idehaza kell biztosítania a kitermelés legalább 10%-át és a feldolgozás 40%-át, hazai újrafeldolgozásból kell fedeznie éves fogyasztásának negyedét. További cél, hogy a feldolgozás bármely szakaszában egy harmadik országból származó behozatal se haladja meg az EU éves fogyasztásának 65%-át.
Érzékenyebb közeg: tiltakozás egy lítiumfeldolgozó üzem építése ellen a franciaországi Saint Bonnet de Rochefort mellett (fotó: Denis Meyer / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)

Kép forrása: VálaszOnline
A lap szerint a célokat részben kereskedelmi megállapodásokkal szeretné elérni az EU (Chilével már kötött is ilyet), de fontos szerepet kap a bányászat is. Noha egyes kritikus nyersanyagokból (például szilíciumfém vagy nikkel) esetében már jócskán teljesül a megcélzott arány, pont az elektromos autókhoz használt anyagoknál rosszul állunk. Az európai autógyárak a 2030-as eladási céljaikhoz szükséges nyersanyagszükséglet alig ötödére tudtak eddig megállapodásokat kötni, és mérföldekkel vannak lemaradva ezen a télen az amerikai Tesla és a kínai BYD mögött.
Lelkiismereti kérdés
Januárban a svéd állami bányavállalat, az LKAB Európa legnagyobb ritkaföldfém-lelőhelyére bukkant az ország legészakibb városában, Kirunában, közel a világ legnagyobb vasércbányájának alagútrendszeréhez. A lelőhely mintegy egymillió tonna ritkaföldfém-oxidot tartogat, ez jó pár évre elegendő lenne az európai igények kielégítésére, miután 10-15 év múlva beindulhat a termelés (jelenleg évi 18 ezer tonnát importálunk, jórészt Kínából).
Kirunában működik a svédországi számi (lapp) közösség parlamentje is. Håkan Jonsson, a képviseleti szerv elnöke aggasztónak tartja, hogy az EU olyan szűz területként kezeli Svédország északi részét, amelyet a zöld átmenet nevében gyarmatosítani és iparosítani kell. A számik szerint a ritkaföldfém-kitermelés terve annak a kizsákmányolásnak a folytatása, amely a vasércbányászattal már 130 éve folyik.
Két olasz faluban a piemonti Alpokban egy ausztrál bányavállalat kobalt (valamint nikkel és ezüst) kitermelésének lehetőségét vizsgálja. Az egyik, elöregedő és elnéptelenedő faluban üdvözölnék a bányát és az új munkahelyeket, a másikban féltik a nyugalmat és a turizmust.
Az európai zöld forradalom másik arca: kézművesnek nevezett, nem nagyipari technológiájú kobaltbányászat a Kongói Demokratikus Köztársaság Mwenga területén, Dél-Kivu tartományban (fotó: Augustin Wamenya / Anadolu via AFP)

Kép forrása: VálaszOnline
A kobalt legnagyobb részének importőre jelenleg a Kongói Demokratikus Köztársaság. A kongói kobaltbányászat évek óta viták tárgya Nyugaton, mert környezetpusztító, és a bányászok gyakran embertelen körülmények között, éhbérért dolgoznak, valamint időről időre felmerül a gyerekmunka alkalmazásának vádja is. Az olasz kormány gazdasági minisztere szerint ezért jobb Olaszországban kobaltot bányászni, mint Kongóban.
A szerb–ausztrál lítiumháború
A legnagyobb figyelem nem a ritkaföldfémeket és a kobaltot, hanem a lítiumot kíséri – ez szükséges legnagyobb mértékben az akkumulátorokhoz.
Szerbia Európa egyik legnagyobb lítiumlelőhelye. A nyugat-szerbiai Jadar folyó mentén még 2004-ben fedezett fel óriási lítiumkincset a világ egyik legnagyobb bányavállalata, a brit–ausztrál Rio Tinto. 2021-ben 2,4 milliárd dolláros óriásprojektet jelentettek be, amelynek eredményeképp évente 58 ezer tonna lítiumot termeltek volna ki – ezzel Szerbia egy csapásra a világ egyik lítiumnagyhatalmává vált volna. A hír hatalmas tiltakozást robbantott ki. 2022 elején tízezres tüntetések rázták megaz országot.
A szerb kormány végül meghátrált, de a szerb kormánypárt a december 17-én esedékes parlamenti választás után újra felmelegítheti a bánya ügyét, miután szeptemberben New Yorkban találkozott Aleksandar Vučić elnök és az Európai Bizottság klímaügyi alelnöke, Maroš Šefčovič, és szerb–uniós szándéknyilatkozat született egy akkumulátoripari stratégiai együttműködésről.
Környezetvédő aktivisták tüntetése tavaly februárban Belgrádban a tervezett lítiumbányászat ellen (fotó: Milos Miskov / Anadolu via AFP)
Kultúrtáj vs. külfejtés
Európában ma csak Portugáliában termelnek ki lítiumot és ezt is a kerámiaipar használja fel, nem az akkugyártás.
Covas do Barroso környéke, ami az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete által Európában számon tartott 10 globális jelentőségű mezőgazdasági örökség egyike, az EU legnagyobb lítiumkészletét rejti,
ahonnan évi 25 ezer tonna lítium-hidroxidot termelne ki a Savannah Resources nevű brit cég – ez félmillió villanyautó akkujához lenne elég. A projekt keretében négy nyíltszíni bányát hoznának létre a környéken.
Ennek kapcsán robbant ki belpolitikai botrány is: António Costa miniszterelnök november 7-én jelentette be lemondását, nem sokkal azután, hogy a rendőrség razziát tartott a lakhelyén, és őrizetbe vették a kabinetfőnökét. A politikus távozását hozó akció egy korrupciós nyomozás része, amelynek keretében lítiumkutatási programokkal és egy zöld hidrogén óriásprojekttel kapcsolatban vizsgálódnak a hatóságok.
A vízből veszi ki – Magyarország is?
A lítium forrását főképp a sósvizek jelentik. Dél-Amerika például kifejezetten bővelkedik lítiumban gazdag talajvízben (pl. Chile, Argentína, Bolívia).
Lítiumtartalmú sósvizek azonban a termálvíz és az olajkísérő víz is. Ilyen geotermikus lelőhelyek Európában két területen vannak elsősorban: a Felső-Rajna-völgyben (német-francia határ), illetve Magyarországon.
Utóbbi már a Nemzeti Akkumulátoripari Stratégia 2030-ban is megejelnik.
A Mol a Békés megyei Pusztaföldváron jövőre próba lítiumkitermelést indít, vannak olyan hazai olajkutak ugyanis, amelyekben olyan magas a felszínre törő olajkísérő víz lítiumkoncentrációja, hogy érdemes lehet megpróbálni lítiumot leválasztani belőle egy új technológiával.
A VálaszOnline a Moltól megtudta: a „Lítium-Projekt” előkészítése már 2019-ben elindult vízminták elemzésével, ennek ellenére a projekt még mindig olyan korai szakaszban van, hogy egyelőre lehetetlen megbecsülni, nagyságrendileg mennyi lítium kitermelésére lehet alkalmas Magyarország, és hogy valóban alkalmas lehet-e a készlet legalább a hazai akkugyárak keresletének kielégítésére. Ugyanakkor az olajtársaság csak a szénhidrogén-kitermelésnél egyébként is felszínre hozott olajkísérővíz hasznosítását tervezi, más hazai termálvizekét nem.
Bojler a Vulcan Energie Ressourcen GmbH. landaui lítiumkinyerő üzemében, ahol a termálvízből geotermikus energia felhasználásával nyerik ki az értékes nyersanyagot (fotó: Uwe Anspach / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Kép forrása: VálaszOnline
A lítium sósvizekből történő kinyerésének technológiája szűrésen alapuló, direkt lítiumleválasztás (DLE), ami még csak tesztelés alatt áll, és egyáltalán nem biztos, hogy nagy volumenben gazdaságosan bevethető.
Ez egy körforgásos eljárás: a víz nem párolog el, hanem a lítium leválasztása után visszasajtolják a kőzetbe. Ráadásul ha olyan meleg termálvizet hoznak a felszínre, ami energiatermelésre is alkalmas, a teljes folyamat karbonsemleges módon valósulhat meg.
A Felső-Rajna-völgyben a fúrásnak rossz a híre: 2006-ban egy bázeli mélygeotermikus projekt 3-as erősségű földrengést okozott; 2019-ben pedig a Strasbourg melletti Vendenheimben történt hasonló eset.
Talajelőkészítő munkálatokat végeznek a leendő CATL akkumulátorgyár területén a Déli Ipari Parkban Debrecen közelében 2023. február 23-án. Az óriásüzembe nyersanyag is kell majd (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Kép forrása: VálaszOnline
Magyar zöldek
A hazai lítiumkitermelésről több magyarországi környezetvédelmi szervezet is nyilatkozott.
A WWF Magyarország szerint a lítiumkitermelés felszín alatti víztestek minőségi és mennyiségi állapotára potenciálisan gyakorolt hatása jelenleg kérdéses, ahogy annak országos volumene sem tisztázott. Úgy gondolják, azt is vizsgálni kellett volna.
A Greenpeace Magyarország a Mol részéről zöldrefestésnek tartja, hogy „az elektromos közlekedéshez szükséges alapanyag kitermelését a fosszilisek kitermelésének melléktermékeként biztosítanák”. Remélik továbbá, hogy a projektről részletes környezeti elemzés és hatásvizsgálatok készülnek majd.
A 140 civil szervezetet tömörítő Európai Környezetvédelmi Iroda értékelte a bányászati ambíciókat és arra jutottak, hogy a 10 százalékos hazai kitermelési kvóta csak akkor teljesíthető, ha egyúttal csökkentjük a keresletet is, tehát visszafogjuk a fogyasztást, és inkább az újrafelhasználást, a már kitermelt nyersanyagok körforgásban tartását szorgalmazzuk.
Nyitókép: lítiumkitermelés a chilei Atacama-sivatagban (fotó: Lucas Aguayo Araos / Anadolu via AFP)
Borítókép: Portfolio




