Munkahelyek az akkumulátoriparban címmel szervezett online konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya 2023. november 16-án.
Ahogy arról a szervezet is beszámolt honlapján, a rendezvény bevezető előadását Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója, az MKT Munkaügyi Szakosztály elnökségi tagja tartotta, hozzászólók voltak Éltető Andrea, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, kutatócsoport-vezetője és Galgóczi Béla, az European Trade Union Institute vezető kutatója. A konferenciát Webexen és az MKT YouTube-csatornáján is követni lehetett.
A Portfolio beszámolója alapján a megszólaló kutatók szerint az alacsony hozzáadott értékkel jellemezhető akkumulátorgyártásra való szakosodás nem segíti elő az ország felértékelődését a nemzetközi értékláncokban. Ennek okát abban látják, hogy a hazai akkumulátorgyárakban jellemzően alacsony bérű, monoton munkavégzéssel jellemezhető gyártósori munkahelyek létesülnek, amelyekre sok esetben csak vendégmunkásokat lehet szerződtetni.
Czirfusz Márton elmondta:
az 1-2 évvel ezelőtti kormányzati becslések szerint a kelet-ázsiai (dél-koreai, kínai, japán) vállalatok által dominált hazai akkumulátor-értéklánc cégeinél (alapanyaggyártók, alkatrészgyártók, cellagyártók, újrahasznosítók) az évtized közepére várhatóan 30 ezernél több ember fog dolgozni.
2021 őszéig a kormányzati adatok alapján már 14 ezer munkahely jött létre az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódóan.
Hangsúlyozta viszont, hogy az ágazatban a dolgozói létszám biztosítása nehéz. Ezt
- a környékbeli munkahelyekről való átcsábítással (magasabb bérekkel, szélesebb körű dolgozói juttatásokkal, jobb munkakörülményekkel),
- vagy a munkaerő-vonzáskörzetek növelésével (elsősorban céges buszjáratokkal),
- vagy munkaerő-kölcsönzéssel (egyre nagyobb mértékben harmadik országbeli munkavállalókkal) próbálják kezelni a cégek.
Galgóczi Béla, Európai Szakszervezeti Intézet (ETUI) vezető kutatója azzal kapcsolatban, hogy az akkumulátorgyártás alacsony hozzáadott értékkel bír, kiemelte: ez nem segíti elő az ország felértékelődését (upgrading) a nemzetközi értékláncokban.
Czirfusz Márton tanulmányában kiemelte: az akkumulátorgyártásban magas a betanított munkakörök aránya, főleg a cellagyártásban. A gépkezelők, összeszerelők biztosítására a külföldi (harmadik országbeli) betanított dolgozók alkalmazása tűnik célra vezetőnek és olcsóbbnak, semmint a magyarországi alacsony képzettségű, munkaerőpiaci hátrányokkal küzdő emberek foglalkoztatása.
A tanulmány idézi a hazai és európai szakirodalom becsléseit, miszerint a teljes akkumulátor-értékláncban
- a kékgalléros munkakörök aránya 72,5%,
- a fehérgalléros munkakörök aránya 27,5%.
Az akkumulátorcella-gyártóknál a gyártásban
- a kékgalléros munkakörök aránya 80-90%,
- a karbantartásban 50% (a karbantartásban mérnökök és menedzserek is nagyobb számban dolgoznak).
Ezek a magyarországi cégek adataiban is leképződnek. A dél-koreai SK cellagyártó komáromi üzeménél a 2021-es adatok szerint a közvetlen dolgozók nagyjából 70%-a fizikai állományú és 30%-a szellemi, a Samsung SDI szintén cellagyártó gödi üzeménél pedig a munkatársak 70%-a dolgozott közvetlenül a termelésben.
Az, hogy a cellagyártásban 80-90 százalék a kékgalléros munkakörök aránya, azt jelenti, hogy nagy tömegben itt gyártósori operátorokra és betanított dolgozókra van szükség – jegyezte meg a kutató.
Éltető Andrea, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa ezzel kapcsolatban kiemelte: a kínai CATL debreceni akkumulátorcella-gyártó üzemében is alapvetően operátorokra, betanított munkásokra lesz szükség, hiszen a vezető operátorok, menedzserek kínaiak lesznek, és hasonló tendencia figyelhető meg a hazai akkumulátor-értéklánc többi gyárában is.
A kutató azt is hozzátette, hogy miután az EU-kínai viszony nem felhőtlen, ezért a kifejezetten kutatás-fejlesztésben, innovációban nagyon fejlett kínai gyártók, mint például a CATL, nem fogja európai leányvállalataiba hozni a kutatás-fejlesztést, a központi innovációt.
Czirfusz Márton tanulmánya is kiemelte, hogy az addigi tapasztalatok szerint kutatás-fejlesztési tevékenység nem zajlott a magyarországi akkumulátoripari vállalatoknál.
Elszívó hatás
Éltető Andrea az akkumulátorgyártó üzemekben végzett munkatevékenységről szólva elmondta: ezekben a gyárakban magas az automatizáltság mértéke, de a monotonitásé is, így nagyon magas a fluktuáció. A nem vonzó munka, valamint a hazai munkaerőhiány miatt így szükségessé vált az EU-n kívüli országokból, főként Kelet-Ázsiából érkező vendégmunkások alkalmazása.
A Samsung gödi gyáránál a mintegy 6 ezer dolgozó fele külföldi, a helyi, gödi munkavállalók száma 100 alatt van – említette példaként a kutató. Éltető úgy látja, hogy rövid távon az e-autók gyártására való áttérésének elszívó hatása van, így például a BMW Debrecenben vagy a Volvo Szlovákiában épülő gyára szívja el a munkaerőt az akkumulátorgyárak elől.
Borítókép: Kittipong Jirasukhanont via Getty Images




